Otto F. Kernberg 'Érett szeretet kapcsolat'
című budapesti előadásának videója
megtekinthető
2015. novemberében a magyarországi TFP képzés vendége
volt Otto F. Kernberg, a kortárs pszichoanalízis kiemelkedő
képviselője, a főként személyiségzavarok kezelésére
kifejlesztett Áttétel Fókuszú Pszichoterápia (TFP)
kidolgozója.
A látogatásra annak alkalmából került sor, hogy a 2013-ban
Magyarországon elindult TFP képzés első évfolyama kétéves
képzése végére ért.
TFP Munkacsoport Budapest
A müncheni és bécsi TFP Intézet kiterjedt kutatási
munkát is végez, melybe a magyar TFP munkacsoport
bekapcsolódása folyamatban van.  részletek
Elérhetőségek
A Munkacsoporttal vagy a képzésekkel,
programokkal kapcsolatban információt az
budapest.tfp@gmail.com e-mail címen kaphat.
Otto F. Kernberg Kernberg szupervízió után 2015. november 20. Kernberg Érett szeretet-kapcsolat előadása
Megalakult tudományos és tanulmányi
bizottságunk
Örömmel jelentjük be, hogy Egyesületté alakulásunk
következő lépcsőjeként megalakult a tudományos és
tanulmányi bizottság, mely a képzés szervezésével
kapcsolatos feladatokat látja el. Tagjai:
Corinna Wernz - kiképző, TFP Institut München
Mathias Lohmer - kiképző, TFP Institut München
Csáky-Pallavicini Krisztina - TFP Group Hungary
Milák Piroska - TFP Group Hungary
Hírek a TFP terápia kutatásáról
A Binghamton University kutatói munkájukban kimutatták,
hogy a specifikusan a borderline személyiségzavar
kezelésére kidolgozott pszichoterápiás módszer, az Áttétel-
fókuszú pszichoterápterápia (TFP) megváltoztathatja az agy
különböző területeinek működését. A  Psychiatry and Clinical
Neurosciences című szakfolyóiratban publikált kutatás során
a kutatók egy éven át Áttétel-fókuszú pszichoterápiával
(TFP) kezeltek borderline személyiségzavaros pácienseket.
Nem csak az agy különböző területeinek aktivitási
mintázatai változtak, a kutatás résztvevői a kognitív
kontrolban és az érzelmi reaktivitásban szintén jelentős
javulást mutattak. További részletek angolul
2020. február 28-29-én workshopot tartottunk
"A terapeuta reakciója erős nyomás alatt"
címmel, Dr. Lendvay Judit kiképző
pszichoanalitikus és kiképző TFP terapeuta
vezetésével
A workshop a viszontáttételi acting out felismerésével és
annak terápiás folyamatba való integrációjával foglalkozott,
valamint a szexualitás szerepével ezekben a helyzetekben,
különös tekintettel a perverzióra.
Előadó: Dr. Lendvay Judit pszichiáter, kiképző
pszichoanalitikus pszichoterapeuta, kiképző TFP terapeuta, a
New York-i TFP csoport kiképzője.
Stephan Doering workshopot tartott
Budapesten
2016. májusában Stephan Doering, az ISTFP elnöke, a Bécsi
Orvostudományi Egyetem Pszichoanalitikus és
Pszichoterápiás Tanszékének vezetője, a TFP Munkacsoport
meghívására egy napos workshop-ot tartott Az áttétel-
viszontáttétel sajátos formái és kezelésük
személyiségzavaros betegeknél -Erotikus, agresszív,
szadisztikus viszonyulás a terápiában címmel.
2021 őszén a Persona Alapítvány
a Tündérhegyi Pszichoterápiás Osztállyal együttműködésben
új képzést indult, a TFP módszer
kamaszokra kidolgozott
variánsának elsajátítására
(TFP-A).


A TFP-A középpontjában a kamaszkori diszfunkcionális személyiség szerveződések korrekciója, ezen belül elsősorban az identitás-diffúz állapotok kezelése áll. A a terápia  eredményeképp mind a kortárs, mind a családi kapcsolatokban minőségi változás áll be. A módszer elősegíti az érzelmek szabályozását, támogatja a fiatalokat a hatékony viselkedéskontroll kialakításában és megkönnyíti az intimebb személyközi kapcsoltok kialakulását. A terápia fontos eleme a családdal való együttműködés.
A képzés során a résztvevők elsajátítják a személyiségzavarok Kernberg által kidolgozott, személyiségszerveződési modellen alapuló diagnosztikáját, a serdülő identitáskrízis elkülönítését az identitás-diffúziótól, az áttétellel és viszontáttétellel való munka alapjait, valamint a serdülő-terápiához szervesen tartozó családkonzultációk vezetésének módját.

Elméleti rész
: Az elméleti rész évi 4, péntek délutántól szombat estig tartó blokkban történik, és német nyelven, tolmácsolással folyik. A képzés két éves.
Kiképzők: A képzést a berlini TFP-A csoport kiképző terpeutái vezetik, együttműködésben a müncheni, bécsi és New York-i TFP Intézet munkatársaival, valamint a Magyar TFP-terapeuta csoporttal.

Szupervízió
: Az elméleti oktatással párhuzamosan a kiképzők vezetésével skype-szupervízió is zajlik. Ez legfeljebb hat fős kiscsoportokban történik, kéthetente 1,5 óra, a résztvevők folyamatos esetvitellel kapcsolódhatnak be.  A szupervízió német vagy angol nyelven zajlik, és a terápiás ülésekről a páciens beleegyezésével készített videófelvételeket felhasználva zajlik. A TFP terapeuta cím megszerzéséhez legalább két év folyamatos szupervízió szükséges.
A workshopot a Persona Alapítvány szervezi (Felnőttképzési Adatszolgáltatási Rendszer (FAR) nyilvántartási szám: B/2020/008998)
Költségek:
A képzés díja blokkonként 50.000 Ft/fő
A szupervízió díja alkalmanként és csoportonként 200 Euró (ez a résztvevők számának megfelelően oszlik 4-6 felé).
Helyszín: OORI Tündérhegyi Pszichoterápiás Osztály (a szupervízió online zajlik)

Jelentkezés és további érdeklődés: info@tfp-group-budapest.hu, valamint
Csáky-Pallavicini Krisztina:
krisztinacsaky@gmail.com
Milák Piroska milakpiroskamarta@gmail.com
további részletek
STIPO-R workshop,
Prof. Dr. Stephan Doering
vezetésével,
magyar tolmácsolással


STRUCTURED INTERVIEW FOR PERSONALITY ORGANIZATION - REVISED VERSION (STIPO-R) (2016)
A személyiségszerveződés strukturált interjúja - átdolgozott változat (2016)

2021 szeptemberében workshopot tartottunk az Otto Kernberg és munkatársai által kidolgozott TFP (transference focused psychotherapy, áttételfókuszú pszichoterápia) megközelítéséhez kapcsolódó félig strukturált interjú 2016-ban átdolgozott változatának felvételére.
A STIPO-R a személyiségszerveződés felmérésének - tudományos értelemben - megbízható (reliábilis) eszköze. Felhasználható mind klinikai, mind kutatási célokra.
Folyamatban van az interjú magyarra fordítása, amit az eljárás validálása fog követni.
A STIPO-R jól alkalmazható a DSM-5, ill. BNO-11 definíciója szerinti személyiségfunkció felmérésére. Az alábbi ábra szemlélteti, hogy Kernberg munkacsoportja hogyan sorolja be a DSM-5 személyiségzavar kategóriáit a személyiségszerveződés szintje, valamint introverzió-extroverzió szerint.
forrás: Caligor, Kernberg, Clarkin, Yeomans, 2018, 32. o.

A workshopot
Prof. Dr. Stephan Doering, bécsi pszichoanalitikus, kiképző TFP-terapeuta, a Bécsi Orvostudományi Egyetem Pszichoanalitikus és Pszichoterápiás Klinikájának vezetője tartotta. Ő fordította a STIPO-R-t németre, és számos validitás-kutatást folytatott. Rövid könyve a TFP-ről magyarul is megjelent: Doering, S. (2020): Áttétel fókuszú pszichoterápia (TFP), Budapest, Oriold és társai
  
  
2022 őszén új évfolyam indult
a személyiségzavarok pszichodinamikus pszichoterápiája,
az Áttétel Fókuszú Pszichoterápia
(Transference Focused Psychotherapy - TFP) alapjainak
elsajátítására
A módszer kidolgozása az Otto Kernberg által vezetett munkacsoporthoz fűződik. Strukturális zavarok,
ezen belül is kiemelten a borderline személyiségzavar, nárcisztikus személyiségzavar kezelésére kifejlesztett
pszichoterápiás módszer. Gyakorlat-orientált, kifejezetten a fenti betegségek jellegzetes kezelési
nehézségeit emeli fókuszba, az elméleti ismeretek mellett praktikus, a terápia vezetéséhez szükséges
tudást kínál, emellett szupervíziót biztosít, és már gyakorló szakemberek számára tényleges szaktudást,
valamint nemzetközi tanúsítványt ad.
A TFP Intézet München és az ISTFP a képzést elismeri, ennek elvégzéséről tanúsítványt ad.
A képzés az OFTEX rendszerben akkreditált.
A képzés elméleti részből és szupervízióból áll.
Elméleti rész: Az elméleti rész évi 4, péntek délutántól szombat estig tartó blokkban történik és
jellemzően német nyelven, tolmácsolással folyik.
Kiképzők: A képzésben a müncheni, bécsi és new yorki TFP Intézet munkatársai vesznek részt,
ők tartják az elméleti képzést és a skype-szupervíziót. 
Jelenleg 4 kiképzővel dolgozunk:
Corinna Wernz és Mathias Lohmer  a Müncheni TFP intézet kiképzői,
Bernhard Brömmel a bécsi TFP Intézet munkatársa,
Lendvay Judit a New York-i TFP Intézet kiképzője.
Szupervízió: Az elméleti oktatással párhuzamosan a kiképzők vezetésével skype-szupervízió is zajlik. Ez
hat fős kiscsoportokban történik.
A képzés elméleti részét önállóan, szupervízió nélkül is el lehet végezni, azonban a TFP terapeuta címet
csak rendszeres, legalább két éves szupervíziós fázis után lehet elnyerni.
Előfeltétel: a szupervíziós fázist csak végzett klinikai szakpszichológus vagy pszichiáter/szakorvos kezdheti
el, megkezdett módszerspecifikus képzéssel lehet megkezdeni.
Részvételi díjak:
A képzés önköltséges, egy elméleti blokk részvételi díja 50000 Ft. Az éves részvételi díjat 3 részletben kell
majd befizetni. A skype-szupervízió díja csoportonként némileg eltérő, tájékoztatóul az idei évben a
szupervízió költsége csoportonként és 60 percenként 100 Euró volt.
Időpontok:
2022. szeptember 9-10., P: 16-20 óráig, Szo: 9-18 óráig
2022. november 4-5., P: 16-20 óráig, Szo: 9-18 óráig
A tavaszi időpontokról később tudunk értesítést adni
Várjuk az érdeklődő kollégák jelentkezését illetve az esetleges kérdéseket!
Központi emailcímünkön: budapest.tfp@gmail.com
JELENTKEZÉSHEZ KITÖLTENDŐ DOKUMENTUM ITT!
kérdések esetén telefonon is: Csáky-Pallavicini Krisztina 30/623-2060
A Kernberg-féle Áttétel Fókuszú Pszichoterápia (TFP) magyarországi munkacsoportjának honlapja
Copyright © 2023 by TFP Group Budapest    E-Mail: budapest.tfp@gmail.com